Hegkezelés fontossága


„Minden hegnek megvan a saját története, de amit kívülről látunk, az csak a jéghegy csúcsa”
Sokszor nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget egy hegnek, ha szép, azt is gondolhatjuk, hogy nem okoz problémát és hajlamosak vagyunk nem foglalkozni vele. A hegek mélyen a szövetek közé is benyúlnak, a műtéti metszés teljes hosszában és mélységében hegesedik. (Ezek mérete természetesen függ az egyéni hajlamtól is.) Ezek a mélyben sokkal nagyobbak, mint amennyit mi szabad szemmel látunk belőle.
A hegek a test bármely pontján okozhatnak mozgásbeszűkülést, fájdalmat vagy érzékenységet. Miért is?
Testünket fascia hálózza be, melyet leginkább úgy képzelj el, mint egy nagy pókhálót. Ez a háló kapcsolatban áll az izmainkkal, csontjainkkal, ízületeinkkel és belső szerveinkkel is. Ha ebben a rendszerben heg keletkezik, akkor az olyan, mintha onnan húznánk ezt a hálót, amely fájdalmat, húzódást válthat ki, akár távol a hegtől is. Szerencsére különböző manuális, lágy technikákkal, a feszültségek oldásával, tornával és keringésjavítással meg tudjuk előzni a mély összenövések kialakulását vagy a már meglévőeket hatékonyan kezelni. Sőt, sokszor az ödéma kezelésében is „besegít” a hegkezelés, hiszen az összenövések a nyirokutakat is szűkíthetik.
Milyen hegtípusok vannak?
-Közönséges hegek: kezdetben sötét és gyulladt, majd lelapul és idővel kevésbé észrevehető, egyszerű vonalba rendeződött hegek.
-Atrófiás hegek: általában kicsi, kerek bemélyedést okoznak a bőr felszíne alatt. Ilyenek például az akne és a bárányhimlő után kialakuló hegek.
-Hipertrófiás hegek: ezek a hegek a kollagén-túltermelődésnek köszönhetően kiemelkednek a bőr felszínén. Lilás-vörös színűek, vastagok, a sebszéleken viszont nem terjednek túl. A fehéredés, vékonyodás akár 36 hónapot is igénybe vehet.
-Keloidos hegek: a hipertrófiás hegekhez hasonlóan ezek is a bőr felszínén alakulnak ki, viszont túlhaladnak a seb területén. Idővel képesek túlnőni a seben és újra megjelenni kivágás után. Vastag, szabálytalan alakú, lilás-bíborvörös színű hegek, mely erőteljesen viszkethetnek és sokszor fájdalmasak is. Fénylik, ödémás, nem vérbő. A genetikai hajlam a keloidos gyógyulásra örökölhető.
-Összehúzódásos hegek: általában másod- vagy harmadfokú égési sérülések okozzák. A bőr feszes lesz és megnehezíti a mozgást.
Nekem már régi a hegem, akkor is kell kezelni? Jön sokszor a kérdés. Igen, a hegekkel, akármennyire régiek, foglalkozni kell velük. A hegszövet élő szövet, amely folyamatosan változik.
Az érintéssel nemcsak az idegrendszerre és a testre, de sokszor a lelki dolgokra is hatunk egy-egy kezelés alkalmával.
A császármetszések száma egyre nő, így még inkább fontos beszélni a következményeiről is. Fentebb írtam már róla, hogy a heg sok idővel is okozhat fájdalmat, így van ez a szülés után is, ahogy az érintett terület keringése romlik.
Milyen panaszokat okozhat?
– medencetáji fájdalmak
– inkontinencia
– hegfájdalom, szúró, nyilalló érzés a heg környékén
– húzódás oldalra fordulásnál, felfelé nyújtózásnál
– fájó szexuális együttlét
– fájdalom menstruációkor
– térd, csípő, váll (akár mozgáskorlátozottságot, mozgásbeszűkülést) és sajnos a sort még lehetne folytatni.
Hogyan okoz panaszokat a heg, mi vezet az összenövésekhez?
Testünk egy jól felépített rendszer, a heg gyógyulása egy természetes folyamat, kollagénből épül fel ez is, viszont a szerkezete eltér az eredeti kötőszövetétől és már kevésbé rugalmas. A rostjai erősebbek és ellentétes irányúak, mint a normál kötőszövetben, később akadályozza a szövetek elcsúszását egymáson. Ez a folyamat vezet az összenövésekhez.
Valójában minden császárnőnek jó lenne találkoznia gyógytornásszal, aki jártas a lágyrész terápiákban, hogy segítse a test gyógyulását. A hegkezelés sokkal több, mint amit a felszín mutat! Tapasztalatból mondom, sokszor a lelken ejtett hegeket is gyógyítjuk vele. 🙂
Jobb minél előbb elkezdeni a kezelést, van, amit már a műtét után mi magunk is tehetünk a gyorsabb gyógyulásunk érdekében. A légző gyakorlatoknak kiemelt szerepe van, ráadásul csak pár percet vesz igénybe és már a szülés után elkezdhető. A hegterápia van, akinek fájdalmas lehet, másnak nem okoz problémát. A kezelések célja, hogy a keringés javuljon, ezáltal a heg egyre világosabb és puhább legyen.
Bizonyos idő elteltével több eszközzel is lehet segíteni a kezelést, ilyen például a kinesio tape, SMR labda vagy régi hegeknél akár a köpöly.
Milyen a gyógyult heg?
A gyógyult heg nem húzódik, nem fáj, nem érzéketlen, nem duzzadt, könnyen mozgatható és nem okoz fájdalmat szex közben.
A gyógyulási folyamat és ennek az ideje mindenkinél más, ahogy egyre jobban összeszokunk a babánkkal, úgy jut egyre több idő magunkra, a hegünkre és az erősödésre. Anyaként tudom, hogy az első időszakban órákat töltünk ülőhelyzetben, szoptatással, görnyedve, úgy, hogy közben nem nyújtózunk meg. Ez nem a legjobb sem a testtartásunknak, sem a keringésnek és a kötőszövet is nehezebben gyógyul ebben a görnyedt testhelyzetben. Próbáljuk beiktatni a napirendünkbe, hogy naponta többször megnyújtózunk, figyelünk a tartásunkra és kerüljük a statikus testhelyzeteket órákon keresztül.
A bejegyzésem nagy része a császármetszés hegéről íródott, de sajnos a gátmetszés hege is hasonló panaszokat tud okozni, amiben egy kismedencei gyógytornász szintén tud segíteni! Fontosnak tartom kiemelni, hogy akinek panasza van, NE várjon vele! Amennyiben a heg okozza a problémát, néhány alkalom után jelentős javulásról számolnak be az Édesanyák!
Már ezekkel az aprónak tűnő, de annál fontosabb dolgokkal és türelemmel el is indulunk a gyógyulás útján, kitartással pedig elérjük a célt is! 🙂

Ha úgy érzed Neked is segíthetek, keress bátran!

Cintia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük